Komló elhelyezkedésének köszönhetően nagyon sok lehetőséget nyújt a turisták számára. A Komlóhoz közigazgatásilag tartozó Sikonda, gyönyörű erdős völgyben található.
Sikonda klimatikus gyógyhely, így itt működik a Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium.
Komló kitűnő és jelentős kapacitású sportlétesítményekkel rendelkezik. Számos sporttevékenységre van lehetőség, mind egészségmegőrzés, mind hobbi szinten.
A lovaglás kedvelőinek is van lehetőségük sportolásra, hisz Komlón két lovarda is várja az érdeklődőket.
Sikonda Komlótól 4 kilométerre, nyugatra fekszik. Közigazgatásilag Komlóhoz tartozik.Sikonda nevét 1797-ben készült térképen lehet először olvasni, a pécsi székesegyházi uradalom Mánfához tartozó birtokterület neveként. Sikonda nem oly régre visszanyúló története szorosan összefonódik Komló és ezzel együtt a szénbányászat fejlődésével.A kőszén utáni kutatás során 1928-ban váratlanul kb. 500 méter mélyről melegforrás vize tört fel 1500 liter hozammal, 17 méter magasságba. 1928 közepén már elkészül az első fürdő. 1929-ben a Földtani Intézet a forrás vizét gyógyvízzé nyilvánította.1930-ban pedig átadják a 35 szobás gyógyszállót, majd pedig az új medencét. Dr. Ángyán János belgyógyászprofesszor a termálvizet lítium tartalmánál fogva alkalmasnak találta gyomor- és bélpanaszok kezelésére, ivókúra formájában.Így 1929-ben megépül az üdítő ásványvizet palackozó helyiség is.1933-ban Sikonda-fürdő megkapja a gyógyfürdő jelleget, jogosulttá válik a Sikonda-gyógyfürdő elnevezésére.A völgyet lankás hegyoldalak veszik körül, melyek természetes védelmet nyújtanak a szelek ellen.A hármas tagozódású völgy az Adriai tenger szintje felett 185 méter magasan fekszik, míg a környező dombok 250-270 méter magasak. A sikondai völgy sajátos mikroklímával rendelkezik.
Ez részben földrajzi fekvésével magyarázható.A völgy a Mecsek hegység északi részén terül el és három oldalról dombok szegélyezik, így a körülzárt völgyben a légtömeget mozgató széljárások nem érvényesülnek oly mértékben, minta sík területen.Természeti adottságainak köszönhetően egy három oldalról körülzárt völgykatlan.Ennek következtében a fürdőtelepen az évi átlagos középhőmérséklet 3-5 °C fokkal alacsonyabb az országos átlagnál.Nyáron a hőmérséklet általában 4-5 °C fokkal hűvösebb, mint a Mecsek déli oldalán és a tél is hidegebb, mint a környező hegységekben. A nagy kiterjedésű erdők következtében a levegő relatív páratartalma magas, átlagosan 60-80%, tiszta, por és füstmentes.A légköri elektromosság negatív ion túlsúlyt mutat, ami nyugtató hatású.A légnyomás változás viszonylag csekély, s ez is hozzájárul a kímélő klíma jelleghez.A terület éghajlata igen kedvező. Az évi csapadékmennyiség 700-1000 mm közötti, s túlnyomó része a tenyészidőszakra esik.A hőmérsékletingadozások viszonylag alacsonyak, a telek relatíve enyhék, az uralkodó szélirány é-ény-i.A fürdés mellett egyéb kikapcsolódásra is alkalma nyilik az idelátogató vendégnek. A természeti értékek iránt érdeklődő turisták barangolhatnak a Melegmányi-völgy természetvédelmi területé és túrázhatnak a kiépített turistaútvonalakon A strandot körülvevő erdő sétányai kellemes kikapcsolódást nyújtanak. A strand közelében halban gazdag horgásztavak találhatók.A Sikondai Pihenőpark sportolási lehetőségeket (kézilabda, futball, teke stb) biztosít a sportot kedvelő turisták számára.A tószínpad színvonalas kulturális rendezvényeknek ad otthont.
Pécs kulturális élete több szempontból is kiemelkedő.
A Zsolnay Kulturális Negyed a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa projekt keretében jött létre, mely számos kulturális rendezvényt, intézményt is magába foglal. Az egykori Zsolnay gyár felújított épületegyüttesében és környezetében 5 hektáron kaptak helyet Pécs különleges kulturális látványosságai.
Pécsi Ókeresztény sírkamrák
Az ókeresztény temetői építmény együttes 2000 decembere óta az UNESCO világörökség része. A 4. századi ókeresztény közösség jelentős számú sírépítményt, mint például kápolnát és sírkamrát alakított ki az egykori temetőjükben. Ez a régészeti bemutatóhely a pécsi Székesegyház környékén – Pécs északnyugati területén fekszik.
Múzeumok
Többek között olyan híres múzeumokat és kiállításokat tekinthet meg Pécsett, mint például a Csontváry Múzeum, Gyugyi gyűjtemény, Vasarely Múzeum, Marcipán múzeum, Szerecsen Patika – Patika Múzeum, Dómmúzeum és
Román kori Kőtár, Várostörténeti Múzeum és a Zsolnay Látványmanufaktúra.
Pécsi Állatkert és Akvárium- Terrárium
A Pécsi Állatkert 1960-ban nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. Az állatkert a város északi részén, a Mecsek oldalban található; 3,5 hektáros területén 57 faj mintegy 250 egyede látható. Látogasson el hozzánk, hiszen több száz érdekes állat figyelhető meg az egzotikus állatoktól a kisragadozókig. A Pécs belvárosa alatt húzódó Akvárium- Terrárium 1985 óta várja a látogatókat. A pincében egész évben 27-28 °C fokos meleg van. 138 állatfaj 800 egyede látható az apró halaktól kezdve az óriáskígyókig.
Mecsextrém Park
Az ország egyik legnagyobb kalandparkja a mecseki erdőben helyezkedik el. Alpesi kötélpark, 25 kocsiból álló bob pálya, 8 méter magas mászó fal, 100 m2-es játszóház és még sok más játék várja az ideérkezőket!
Villányi borvidék
A villányi borvidék Magyarország egyik legfejlettebb bortermelő vidéke. Legdélebb fekvésű borvidékükön, mintegy 2100 hektáron termelik a szőlőt. Villány elsősorban a testes, tüzes vörösborairól híres. A villányi
pincesor a borturisták kedvelt célpontja is. Villány főutcájára néz a két sorban elhelyezkedő impozáns pincesor. A nagyobb borászatok önálló modern pincével és feldolgozóval is rendelkeznek, de a hagyományos bortárolókat is látogathatunk.
Orfű
Orfű a Nyugat-Mecsek lábánál elhelyezkedő község, Pécstől mintegy 14 km-re található. Legfőbb vonzereje a hatvanas- hetvenes évek során felduzzasztott 3 mesterséges tó; név szerint az Orfűi, a Pécsi, illetve a Herman Ottó
tó. Az első kettő tó turisztikai jellegű, míg az utóbbi inkább tájvédelmi jellegű; fürdeni nem, csak horgászni lehet benne. A község másik nevezetessége az Orfűi-tó mögött található Malommúzeum. Az ide látogatók kikapcsolódását, pihenését, szórakozását szabadvízi és kiépített strandok, lovardák, sportpályák illetve a tavakon horgászati, csónakázási, vitorlázási és kajakozási lehetőség szolgálja. A régi strand helyén egy új aquapark épült, mely 33 méteres úszómedencével, 1400 m2 alapterületű úszómedencével, pezsgőmedencével, gyermekmedencével, és hét csúszdával bővült.
Harkány
Büszkeségünk, a világviszonylatban is élen járó, klinikailag akkreditált gyógyhatású vízre épült Harkány fürdője, színvonalas szállodái, és a közelmúltban újjászületett gyógy centruma.
A Harkányi Gyógyfürdőben nem csak agyógyvíz spontán hatása érvényesül. Természeti adottságai kitűnőek: kedvező éghajlata, a gyógyfürdő mikroklímája, és az évi 2.100-2.200 napsütéses óra kiváló kiegészítője egy gondosan megtervezett fürdőkúrának. 2003-ban felújított gyógyfürdőben egy teljesen, egy félig fedett és egy szabad gyógymedence összesen 2.098 m2 vízfelszínnel, 110-153 cm vízmélységgel 34-38 C° víz hőfokkal biztosítja vendégeinknek a gyógyulást. Harkányfürdő gyógyító vize a természet ajándéka! Európában egyedülálló és méltán híres Harkányi Gyógy- és Strandfürdő immáron 200 éves múltra tekint vissza, alkáli- hidrogén karbonátos- kénes gyógyvíz összetételével, 13,5 hektáros ősparkjával közel 8000 m² vízfelülettel 5000 m² fedett pihenőterülettel, látványfürdővel várja a családosokat a felfrissülni és gyógyulni vágyókat egyaránt.