Mórahalom város Csongrád megyében, a Mórahalmi járás központja.
Szegedtől 20 km-re nyugatra található.
A települést először 1729-ben nevezték – nem hivatalosan – „Mórahalmának”, majd 1892-ben Szeged - Alsóközpont néven lett a sűrűn lakott tanyavilág központja. Ekkor emelték az első középületeket. 1950-ben Mórahalom néven önálló község, majd 1970-től nagyközség lett. A közigazgatás átszervezését követően 1984-től városi jogú nagyközség, több település körzetközpontja. 1989. március l-jén városi rangot kapott. A település 1992-ben ünnepelte alapításának 100. évfordulóját.
Az idegenforgalom hagyományát Mórahalmon a belterületen található, országos minősítéssel rendelkező Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő adja. A gyógyfürdőben négyféle minősített gyógyvizet adó kút található (Árpád, Erzsébet, Szent László és Mátyás gyógyvíz). A gyógyvíz-fürdőkúra nőgyógyászati megbetegedések, kopásos és gyulladásos ízületi betegségek, gerincbetegségek, valamint izomreuma kezelésére szolgál, így a fürdőt méltán nevezik a térség „térd- és vállcentrumának”.
A fürdő mellett található a város legnagyobb parkja. A lombos fákkal övezett és virágágyásokkal ékeskedő szép és rendezett környezetben sétányok és padok, valamint a történelmi sorsfordulóinknak emléket állító szobrok és emlékművek találhatók. A gyógyfürdő szomszédságában nyitotta meg kapuit a négycsillagos superior minősítéssel rendelkező Hotel Colosseum Wellness és Konferencia Szálloda 2011-ben, illetve a háromcsillagos Elixír Medical Wellness Hotel, 2015-ben. A város külterületén található idegenforgalmi nevezetesség a Madarász-tó, illetve a Nagyszéksós-tó bivalyrezervátummal. Magyarországon a 16. század óta tenyésztenek bivalyokat, 1911-ben még 155 ezres állomány élt az ország akkori területén, huszonöt évvel később már csak hétezer példányt számláltak. Napjainkban néhány százra tehető a magyarországi állomány, többségük nemzeti parkokban él. A Nagyszéksósi Bivalyrezervátum területén élő bivalygulya egyedeinek száma folyamatosan emelkedik, az eredeti természeti környezet fenntartásában és alakításában fontos szerepet töltenek be. Jelenleg több mint 150 bivalyból álló mórahalmi bivalyrezervátum egyedeinek egy részét áttelepítették a Tanaszi-semlyéken kialakított új rezervátum területére.
A mai tanyasi életformára építve is megindult a „tanyai turizmus” mind a hazai, mind pedig a külföldi vendégek számára egyre népszerűbb.
A lakosság sportigényét futballpályák, teniszpályák, az iskolai sportcsarnok, sportpálya, BMX-pálya, salakmotor- és krosszpálya, grundpálya, valamint a fürdő tanmedencéje és úszómedencéje elégíti ki. 2012-ben a város sportturisztikai szolgáltatásai a Futó-Dobó Lovasközpont által nyújtott szolgáltatásokkal bővültek. 2014-ben a Szent János térségben sportkomplexum létesült műfüves és élőfüves futballpályával, öltözőépülettel, amelyben korszerű konditerem is várja a sportolni vágyóka
Látnivalói:
- Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő: regionális jelentőségű 4*-os gyógyfürdő minősítéssel rendelkező létesítmény, a medencék hőfoka 34-39 Celsius-fokos. Kifejezetten térd- és vállízületi megbetegedések gyógyítására hasznosítják vizét.
- Turulszoborral díszített országzászlós Trianon-emlékmű
- Árpád-házi szentek kútja
- Szabadtéri makettpark, ahol a Kárpát-medence több nevezetes műemlékének makettje tekinthető meg, többségük a valós méret 25-ödrészére kicsinyítve.
- Székelykapú
- Szentháromság tér szentháromság-szoborral és kopjafákkal
- Tanítók fája
- Gerle-birtok
- Mozi épülete
- Rozsmalom épülete
- Aranyszöm Rendezvényház
- Gazdasági iskola épületegyüttese – ipari park
- Tanyai iskolák
- Szent László király-templom
- Szabadtéri keresztút stációi a templomkertben
- Nagyszéksósi bivalyrezervátum
- Csónakázó tó
- Mórahalmi rétesház
- Homokháti emlékház
- Babagyűjtemény
- Városnéző vonat
- Futó-Dobó Lovasközpont
- Kraller-borház
- Zöld közösségi ház és erdei iskola
- Kiskunsági Nemzeti Park Körös-éri Tájvédelmi Körzet